Part 1.

Ez egy szerelmi bermuda háromszög. Mert ez nem egy sima Pitagorasz féle egyszerű képlettel kiszámítható háromszög.. ez az a háromszög, amiből bár megszállottan keressük a kiútat, nekem egyre távolabb és megfoghatatlanabb a vészkijárat zöld embere, ami eddig fényesen világított, és erősítette bennem annak az érzését, hogy ha nem jó, ha fáj bármikor távozhatok. Most már szerelmes vagyok. Most már nehezemre esik kiszállni ebből, és nem is akarok. 10 év.. kerek 10 év ismeretség van a hátunk mögött. Egymás melletti faluban nőttünk fel, jól ismerjük a másik történetét, ha más nem a bandában elkottyintott titkokból és storykból. Soha nem néztünk egymásra úgy, mint egy férfi és egy nő akik végigvizslatják egymás minden porcikáját, hogy megállapítsák vajon biológiai órájuk robban-e tőle. Valószínűleg kismilliószor sétáltunk el egymás mellett. Aztán egy nap, egy szörnyű és gyászos esemény miatt egy peronra keveredtünk a buszpálya udvaron. A buszon a “mégis csak ismerem nem lehetek bunkó” indoktól vezérelve lehuppantam mellé. Természetesen a téma a szomorú esemény volt, amire mindketten egyáltalán nem igyekeztünk. Egy közös gyermekkori barátunk nővére húnyt el hirtelen, borzasztó betegségben és fiatalon. Mivel én még meglátogattam nagyszüleimet, egy faluval előbb szálltam le. Megállapítottuk, hogy aznap sajnos még látjuk egymást, és ezzel leszálltam a buszról. Nem is lehetne ennél morbidabb a történet, minthogy a temetésen feketében keltette fel az érdeklődésemet. Csak bámultam rá, miközben keresztanyukám szólítgatott hogy “Ő a Norbi barátja ugye?”.. mintha valahonnan távolról hallottam volna a kérdéseket, de én valahol az éjfekete haján megcsillanó napfény, és a nyugtató barna szeme közül próbáltam kiválasztani melyik is tetszik jobban a szememnek. Aztán a második kérdésnél már próbáltam visszatérni a valóságba, és meg is válaszoltam. Aztán a temetés legborzasztóbb és számomra legfeleslegesebb késforgató pillanata következett. A részvétnyilvánítás. Valami csak húzott hozzá, szó nélkül ott hagytam keresztszüleimet és sógornőmet, és valamiért a számomra még is ismeretlen, de ismerős fiú mellé álltam. Amikor odaértem barátom elé, és ő a nyakamba borulva zokogott, tartottam magam a szokásos bástya szerephez, és könny nélkül öleltem, mondtam neki hogy “kitartás”. Aztán a következő emberhez léptem.. Azonban Ő következett.. Hallottam az elcsukló sírást, a szavakat. Bár a szememmel nem láttam, de éreztem a két egymásnak feszülő erős férfi szívet, amik hirtelen acélból folyékony vérré váltak. Úgy vígasztalta, hogy nem szégyelte sem könnyeit, sem a tömeg előtt hirtelen fellebbenő sebezhetőségét. Talán itt vált számomra fontossá.. Aztán szokásomhoz híven elbújtam egy fa mögé, kibőgtem magam és visszamentem szülőfalum meleg és imádott környezetébe. Valahogy egy közösségi oldalon folytatott beszélgetés alkalmával arra jutottunk hogy megünnepeljük csoda hármasunkat egy közös fürdőzéssel a Velense Resort-ban.

Éreztétek már úgy, utólag, hogy amikor egy emberrel jóval az érzelmek kialakulása előtt, valamiért-valahol találkoztatok éreztetek valami furcsát? ..valami megmagyarázhatatlan érzést ami csak később nyer értelmet. Ez az érzés lehet egy érintéstől, egy pillantástól, vagy csak a másik puszta jelenlététől.. Én pontosan ezt éreztem amikor beszálltam az autóba..

(folyt.köv.)

(készült: Velence Resort and Spa, Velence)